Brutális bírsággal sújtotta Brüsszel Görögországot

2025. június 17. 17:08

A bevándorlásellenes jobboldali kormánynak estek neki, a magyar elvonás ehhez képest aprópénz.

2025. június 17. 17:08
null

Az Európai Bizottság 392,2 millió eurós büntetést szabott ki Görögországra „az uniós agrártámogatások 2016 és 2023 közötti hibás kezelése” miatt – írja a Politico. Brüsszel szerint a kifizetésekért felelős görög állami szerv nem végzett megfelelő ellenőrzéseket, többek között a helyszíni vizsgálatokat is elmulasztotta.

A döntést azután jelentették be, hogy az Európai Ügyészség már nyomoz egy görög agrártámogatásokat érintő gigacsalás ügyében. A gyanú szerint ennek keretében sok görög állampolgár jogosulatlanul kapott támogatást olyan földterületekre, amelyeket nem birtokolt vagy nem használt.

Laura Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője a lapnak hangsúlyozta:

A támadások és megfélemlítések ellenére is folytatjuk a nyomozást.”

A Bizottság 5 százalékos egységes korrekciót alkalmaz a görög kifizetésekre, bizonyos esetekben ez 10 százalékra is nőhet. A legnagyobb éves bírságok 79 és 76 millió euróra rúgnak.

A botrány hatására a görög kormány bejelentette, hogy megszünteti a vizsgálat alá vont Mezőgazdasági Kifizető és Ellenőrző Ügynökséget (OPEKEPE).

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gullwing
2025. június 17. 18:15
Hogy is mondta Zorba? „Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan…” Görög néplélek.....🤣
Öreg Palóc
2025. június 17. 17:53
" A gyanú szerint ennek keretében sok görög állampolgár jogosulatlanul kapott támogatást olyan földterületekre, amelyeket nem birtokolt vagy nem használt. " Akkor én kaphatok támogatást az Antarktiszra ???? Hülye eu.
Reszelő Aladár
2025. június 17. 17:41
Pedig már azt hittem, a menekültügyi rendszerük miatt vették elő őket, miszerint nem igazán regisztrálnak mindenkit, aki arra jár. Legalábbis Európa simán beveszi, hogy a 'szerencsétlen menekülők" Röszkénél lépnének először EU földre. Persze ha szándékosan megkerülik Görögországot és Montenegróban szállnak partra, hogy utána Úgy jöjjenek, akkor stimmelhet. Ugyan még egy ilyet sem láttak, de azért lehetséges.
kiss.istvan770
2025. június 17. 17:39 Szerkesztve
"Laura Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője a lapnak hangsúlyozta: A támadások és megfélemlítések ellenére is folytatjuk a nyomozást.” Egy újabb koncepciós per, amivel el akarják venni a görög gazdák pénzét, hogy az Ukrajna nevű feneketlen kútba dobják. (Minden EU-s mezőgazdasági támogatással ugyanez a helyzet. A nagykereskedők mindenhol áron alul veszik át a mezőgazdasági termékeket, azaz legálisan lopnak, ezért kell a gazdákat támogatni.) Romániában Obama elnök "javaslatára" hozták létre a Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA). A zsarolhatósága miatt azt a Laura Codruța Kövesit nevezték ki vezető ügyésznek, aki ellen tizenvalahány eljárás folyt Romániában. Azt a feladatot kapta az USA-ból, hogy koncepciós perekkel lehetetlenítse el azokat a román politikusokat akik ellenzik amerikai rakéták telepítését Romániába. Most ugyanez a nőszemély az Európai Ügyészség vezetője. Csak a szokásos EU eljárás, minden fontos tisztséget bűnözőkkel töltetnek be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!